Bizonyára sokak életében megvan az a pillanat, amikor az új esztendő közeledtével lelkes fogadkozásba kezdünk, hogy mi mindent fogunk másképp csinálni, mint eddig. “Mostantól jobban odafigyelek az étkezésre/rendszeresen mozgok/leteszem a cigit/jobban odafigyelek a környezetemre és szelektíven gyűjtöm a szemetet” …és így tovább. Talán arra is tud mindenki példát hozni, hogy el is kezd tenni az ügy érdekében, aztán valahol megbicsaklik a lendület, jönnek a kifogások (“most nem érek rá/nincs kedvem/nem is annyira fontos ez…”), és a végén valahogy elhal a dolog. Miért van ez?

Miért annyira nehéz változtatni, kitartani a döntés mellett?

Balogh Eszter írása

“Mit akarok?”

Talán ez az a kérdés, amivel a legkönnyebben el lehet indulni a változtatás irányába – és amit gyakran szerintem elfelejtünk föltenni magunknak, mielőtt bármerre elindulnánk.

Egy egyszerű példát hozok erre a saját életemből, amivel valószínűleg nem vagyok egyedül.

Tegyük fel, hogy huszon-harminc évig nem sportoltam semmit, már az iskolában is állandó felmentésem volt tesiből és még olyan közegből is jövök, ahol a rendszeres testmozgás egyáltalán nem része a hétköznapoknak. Aztán szembejön egy-két elgondolkodtató információ a mozgásszegény életmód következményeiről, esetleg saját magamnak is megfogalmazom, hogy jót tenne egy kis mozgás néha, amikor a tükörbe nézve nem vagyok elégedett az alakommal, meg amikor a mérlegre állva látom, hogy megint felcsúszott egy-két plusz kiló. Így felmerül az igény, hogy elkezdjek valamilyen mozgásformát, amiből azért bőséges a választék. Ki is próbálok néhányat, de valahogy egyikkel se tudok megbarátkozni igazán, így elmaradnak az edzések és a végére levonom azt a következtetés, hogy “á, ez mégse nekem való”.

Hol jön itt a képbe a “mit akarok”?
Arra jöttem rá, hogy erre a kérdésre nekem általában a kitűzött cél a válaszom – jelen esetben az, hogy csinosan akarok kinézni, edzett testet akarok. Vagyis már a végeredmény lebeg a szemem előtt, egyfajta álomképként, az oda vezető út pedig a “kötelező rossz”, amin végig kell szenvedni – és általában ezen a szakaszon megy el a kedv, fogy el a lelkesedés. A “mit akarok?” kérdés viszont arra is vonatkozhat, hogy ezt az utat is akarom-e, a sok nyűglődést, izzadást, munkát, amivel a változtatás jár. Érdemes végignézni, milyen lépések vezetnek el ahhoz a célhoz, amit kitűztem magamnak, hiszen én tudok érte tenni. Például a testem adottságainak, terhelhetőségének megfelelő edzéstervet összepakolni, akár valaki olyan segítségével, aki jártas a témában.

A másik, amit szerintem érdemes végiggondolni, hogy miért akarok változtatni. Vajon tényleg belőlem jön-e ez az igény? Jelen példánál maradva: miért akarok edzeni? Ha azért, hogy megfeleljek egy mások által, vagy saját magam által támasztott elvárásnak, akkor a kitűzött edzésterv elég hamar egy iskolai órarendhez fog hasonlítani, amit csak azért tartok, mert “kötelező”, illetve minden alkalmat megragadok majd a lógásra. Ha van valami egyéni motivációm, például megértettem, hogy rendszeres mozgás nélkül a testem le fog épülni, akkor erre mindig tudom emlékeztetni magam és le tudom buktatni a kibúvókat.

Ezzel együtt azt is célszerű végigvenni, milyen tettek vezettek oda, ahol most vagyokés látom benne a saját felelősségemet. Hajlamosak vagyunk az adott élethelyzetünkért másokat vagy a körülményeket okolni, és kívülről várni a segítséget, ez azonban nem fogja megoldani a problémát. Hibáztathatok bárkit, végső soron én voltam az, aki nem mozgott.

Egyszóval úgy lehet elindulni, ha hajlandó vagyok munkát fektetni abba, hogy változzon az életem. Amit pedig nem kötelező örök szenvedéssel teli útnak megélni, hanem akár élvezni is lehet. 🙂

“Mintamókus”

Még ha sikerül is tisztázni magamban, hogy mit akarok, és azt miért akarom, akkor se egyszerű új utat járni. Felnőttkorára az ember kialakítja azokat a megszokásait, ami által kényelmessé, kiszámíthatóvá, biztonságossá válik az élete. Ez millió apró tényezőből áll össze, kezdve attól, hogy melyik útvonalon megyek munkába, hol vásárolok be és miket veszek le a polcról, hol a kedvenc kínai kajáldám, ami mindig útba esik hazafelé, melyik sorozatot nézem esténként vagy hogy napi szinten kikkel és hogyan kommunikálok. Ez az úgynevezett komfortzóna, aminek a határait nem igazán szeretjük feszegetni, illetve ha mégis erre kényszerülünk, az feszültséget vált ki belőlünk. Nem csoda, ha nehéz változtatni egy már kialakult életritmuson, úgy, hogy ez a változtatás tartós legyen.

Mit tudunk kezdeni ezzel?
Vizsgáljuk meg a megszokásainkat! Honnan erednek, miért alakítottuk ki őket, miért pont az lett a bevált menetrendje az életünknek, ami?
Számos megszokás gyökere például családi mintában keresendő. Ez a minta egy olyan cselekvéssorozat, melyet gyerekkorunkban másoltunk le a környezetünktől, főleg a szüleinktől. Bizonyos helyzetekben automatikusan beinduló válaszreakció, mely “hatékony” megoldást kínál az adott szituációban. Akkor is, ha egyébként valójában kellemetlenséget okoz vagy nem egészséges. A minták meghatározzák mindennapi viselkedésünket, úgy, hogy ennek nem is vagyunk tudatában, hiszen automatikus reakcióról van szó, ami magától lefut, nem kell gondolkodni hozzá.

A mozgásos példára visszatérve, ha úgy nőttünk fel, hogy a környezetünkben azt hangoztatták, hogy a “mozgás nem való mindenkinek”, vagy esetleg egy gyerekkori baleset miatt kifejezetten veszélyes tevékenységnek volt bélyegezve, akkor hiába a nagy eltökéltség, minden idegszálunk tiltakozni fog, ha felnőtt fejjel mégis belevágunk. Ezt úgy tapasztalhatjuk, hogy megjelennek a fejben a kifogások, a lebeszélő gondolatok (“biztos jó ötlet volt…? kell ez nekem?”).
Viszont ha a “mit akarok?” kérdésre megvan a válaszom, akkor emlékeztetni tudom magam arra, hogy én akartam változtatni, és hogy ami ilyenkor szembejön, az az évtizedek alatt berögzült elképzelések egyvelege.

Rendszeresség

A minták elsajátítása és tökéletesítése, azaz a megszokások kialakítása évekbe telik, így a változtatás sem egy pillanat műve. Nagy változást nem hoz, ha egyszer-kétszer másképp csinálok valamit, mint a megszokott. Például ha egyszer elmegyek edzeni és utána soha többet. Vagy megyek, amikor hébe-hóba eszembe jut. Ezzel csak azt érem el, hogy a testem összezavarodik és nem fogja tudni, miért kap olykor-olykor extrém terhelést, máskor pedig semmit. A hosszabb kihagyások alatt már elindulhatnak a leépítő folyamatok, így amikor ismét nekifogok, olyan, mintha elölről kezdeném az egészet.

A rendszeresség azonban nem merül ki annyiban, hogy bizonyos időközönként elvégzek egy adott cselekvéssort. Magába foglal egy koncepciót, például egy edzéstervet, amiből következik az ismétlődés, de ezen túlmenően úgy van összepakolva, hogy figyelembe veszi az egyéni adottságokat, és a határok feszegetésére is ad lehetőséget, amivel kiléphetünk a komfortzónánkból.

Társak

Azt tapasztalom, hogy sokat segít, ha van kivel megosztani, kommunikálni arról, amin változtatni szeretnék. Egy külső szemszög mindig jól jön, hiszen rá tud mutatni olyasmire, amit addig nem láttam. Nem biztos, hogy ehhez a közvetlen környezetből talál az ember partnert – de társakra bárhol találhatunk, akár a legváratlanabb helyen is összeakadhatunk valakivel, aki hasonló cipőben jár, vagy nyitott a témára. Ez azon múlik, kivel hogyan kommunikálunk, mit osztunk meg magunkról – akár ebben is lehet új utat járni. 🙂

A mozgással kapcsolatban adja magát az a lehetőség, hogy olyan formáját válasszuk, amit többen együtt lehet csinálni. A társaknak nagy húzóereje van, sokszor tapasztaltam, hogy másokkal együtt átmegyek olyan határon is, ahol egyedül megálltam volna.

Mikor lesz vége?

Sokszor felmerült bennem, hogy egyszer majd eljön az a pont, amikor elértem a céljaimat és vége, az út kipipálva, most már “teljes életet élhetek.” A saját tapasztalataim azt mutatják, hogy ilyen végpont nincsen. A rendszeres edzés például azt hozta magával, hogy elkezdett átalakulni a testem, és ez az átalakulás nem állt meg egy ponton, hanem azóta is tart és a tetteim, avagy a tetteim hiányának következményei rövid időn belül jelentkeznek is. Ezzel együtt képbe kerültek olyan dolgok is, mint a megfelelő tápanyag- és folyadékbevitel, illetve alvásmennyiség. Megváltozott a hozzáállásom olyan dolgokkal kapcsolatban, mint az alkoholfogyasztás, vagy a hogy megéri-e betegen is a munka hősének lenni vagy sem. A test egészségének megőrzése nem csupán a rendszeres mozgásban merül ki, folyamatos odafigyelést, munkát igényel.

A fejlődés egy folyamat, ami nem ér véget, legfeljebb új irányt vesz azáltal, hogy olyan dolgokra is elkezdek figyelni, amikkel eddig nem is foglalkoztam, vagy nem is gondoltam, hogy fontos lehet.

Tehát mindig van tovább, a kérdés csak az, hogy merre. Ehhez segít, ha időnként megnézem, hogy honnan indultam és hol tartok most, és hogy eközben mit tapasztaltam, hogyan éltem meg az eddig megtett utat. Ezáltal juthatok információkhoz, amik alapján megláthatom, hogy vajon tényleg változtattam-e, és arra tartok-e, amerre akarok.

Röviden összegezve, amikor abba a problémába ütközik az ember, hogy valami új dologba fogva a kezdeti lelkesedés után elfogy a lendület, érdemes leülni és végiggondolni, hogy tulajdonképpen min akarunk változtatni és miért pont azon. Melyek azok a félelmek, kifogások, ami miatt sokszor lebeszéljük magunkat arról, hogy tényleg változtassunk? Mi volt az a dolog, amiért az egészbe belekezdtem?