Tudtad-e, hogy az emberi test mozgásra lett megtervezve? Evolúciósan, genetikailag úgy vagyunk összerakva, hogy napi 8-10 óra aktív mozgásra lenne képes a testünk – és bármilyen hihetetlen, de igényelné is. Nos, tegye föl a kezét, akinél ez stimmel…

Balogh Eszter írása

Gondolom, nincs túl sok olyan közöttünk, aki ennyit mozogna naponta. Legtöbben inkább végigüljük/álljuk egy helyben azt a napi 8-10, esetleg még több órát az íróasztal/számítógép/pult/pénztár/stb. előtt, illetve azt az időt is, amit munkába járással töltünk. Ha meg kell mozdulni, azt sokan elég nagy szenvedésnek éljük meg, vagy a nagy elhatározást követően hamar elfogy a lelkesedés. Felmerült bennem a kérdés, hogy

mégis miért idegenkedünk ennyire a mozgástól?

Miért esik annyira nehezünkre bármilyen aktív tevékenységet folytatni (akár elmenni futni, túrázni, vagy csak lesétálni két buszmegállónyit)? Saját, személyes példámon keresztül kezdtem el keresni erre a kérdésre a választ.

Messziről indul a történet, nagyjából a középiskola kezdetétől, ahol elkezdett kialakulni bennem az a meglátás, miszerint a testnevelés órákat direkt a diákok életének módszeres megkeserítésére találták föl. Ezt mindenféle tapasztalások alátámasztották: a tornatanáraim, a tény, hogy az órák közötti szűk 15 percben kellett megoldani az átöltözést, és az azzal járó mindenféle egyéb procedúrát; júniusi harminc fokban, a betonozott iskola udvaron végrehajtott Cooper-teszt (a kínai boltban vásárolt gumitalpú tornacipőben, természetesen) és még sorolhatnám. Mindezt tetézte a kamaszkorral együtt járó számtalan nyűg és nyavalya: izzadás, pattanások, a szőrtelenítés problematikája, lányok esetében belépett a képbe a menzesz, ami tovább fokozta a tesi órák övezte para-faktort. Voltak emellett persze olyan kis titánok, akik sportoltak, legtöbbször versenyszerűen – ők általában ki is voltak emelve, ha máshol nem, az iskolai évzáró ünnepségen. Őket általában csodálat övezte (részemről legalább is biztosan), amiért önként alávetették magukat a sportolással járó szenvedéseknek.

Ilyen háttérrel évekig nem is kerestem a rendszeres mozgás lehetőségét, kialakult bennem egy olyan elképzelés, hogy a sport nem nekem való, tudok én élni nélküle is. Különösebb hiányát sosem tapasztaltam, nem tűnt fel. Voltak fellángolások, eljárogattam úszni meg jógázni, mikor eszembe jutott, de nagy kitartás nem volt bennem ez ügyben.

A Fontanus Akadémiára beiratkozva kezdtem el rendszeresen edzésekre járni és egyúttal szembesülni azzal, hogy mit is hozok magammal a sporttal és a mozgással kapcsolatban: első körben egy nagy rakás félelmet és ellenállást. Ott álltam, hogy mi ez az egész, mi történik velem, nem értem, hogy ezt nekem miért kellene csinálni. Én erre nem vagyok képes, se kitartásom, se erőm nincs az ilyesmihez.

Utóbb értettem meg, hogy

a félelem és az ellenállás tulajdonképpen a nem értésből fakad,

abból a nem értésből, amit gimis korom óta hordozok magammal és sokszor kibukik (még most is…) olyan kérdések formájában, hogy “mégis mi a francnak fussak 5 km-t, vagy csináljak meg 10 négyütemű fekvőtámaszt…?” Ami mögött egyszerűen az van, hogy nem ismerem a testemet, nem tudom, hogyan működik és hogyan hat rá az adott gyakorlat, mozdulat, amit éppen végrehajtok. Emiatt, amit tapasztalok, az kényelmetlen, ijesztő, furcsa és idegen elsőre. És másodjára. Meg még sokadjára is. Emiatt pedig sokkal könnyebb elmenekülni az egésztől, mint tovább menni és csinálni.

Szerencsére kaptam ehhez olyan szemszöget, ami azóta is segítség abban, hogy tovább menjek és csináljam. Ennek lényege pedig, hogy

a testem működése megismerhető, feltérképezhető.

A mozgás fejleszthető, az izomzat építhető, beidegezhető, a test formálható. Az egész folyamat rengeteg munkával jár, de mindezt át lehet látni és meg lehet érteni – és onnantól kezdve már nem ijesztő hanem izgalmas, nem idegen, hanem természetes. Figyelem kérdése az egész.

Persze az sem éppen hátrány, hogy az ember közben megtanulja, miként épül föl egy egészséges edzés. Bemelegítés, terheléses szakasz és nyújtás – mindhárom egyformán fontos. Mit egyek, mit igyak, mennyit aludjak rendszeres edzés mellett? Mit kíván a szervezet és ezt hogyan lehet megadni neki? Rengeteg információ, ami használható, a gyakorlatban megvalósítható.

Ezt röviden, egyszóval úgy hívják: testtudat.

Ennek hiányában az ember csak annyit fog fel az egészből, hogy “leizzadtam, nem kapok levegőt, fáj mindenen, szédülök, izomlázam van…”.

Idegenkedünk mindattól, amit nem ismerünk, ami új vagy kényelmetlenséggel jár. Az edzés, ha soha nem csináltad, pont ilyen. Ódzkodtam tőle én is elég rendesen. Lassan másfél év rendszeres testmozgás után kezd összeállni, hogy milyen lehetőségektől zárkóztam el korábban emiatt az ódzkodás miatt.

 

A testünk mozgásra lett megtervezve és emiatt igényli is azt, nem másért, mint a megfelelő működésért! Sok helyütt hallhatjuk, olvashatjuk, hogy a sport része az egészséges életmódnak, de hogy miért, az már nem annyira egyértelmű. Bármilyen gépezet, amit nem használunk, egy idő után “berozsdásodik”, tönkre megy. Ez az emberi testre is épp úgy igaz – mozgás nélkül fokozatosan leépül. Amit nem használunk, arról a szervezet úgy gondolja, nincs rá szüksége, így nem építi azt és máshová csoportosítja át az erőforrásait. Ennek következményét pedig, ha nem is huszonévesen, de később mind tapasztalhatjuk majd – nézzük csak meg, akár már a szüleink korosztálya milyen testi problémákkal küzd.

Bátorítanék mindenkit, akinek hasonló kellemetlennek gondolt tapasztalások miatt szintén akad a sport és a testmozgás, hogy kezdje el mégis. Merjen belevágni olyanba, amire nem is gondolt volna azelőtt, merjen változtatni – nem csak azért, hogy karcsúbb/szebb legyen, csökkenjen a ruhamérete, vagy hogy másoknak jobban tetsszen, hanem saját maga miatt. A testünk életünk végéig velünk marad, és nagyon nem mindegy, hogyan bánunk vele, vigyázunk-e rá, karbantartjuk-e, vagy elhanyagoljuk és hagyjuk elsatnyulni. Ismerjük meg a működését és vigyázzunk rá, hiszen egy csodálatosan összetett és izgalmas “biológiai gépezet”, egy érték!