Majoros Tímea írása

Emberként a kommunikáció rengeteg mindenre lehetőség számunkra: ki tudjuk fejezni általa a gondolatainkat, az érzéseinket, képesek vagyunk megértésre használni, információkat megosztani és kapcsolatot felvenni másokkal.

A megfigyelések alapján sokszor nem értjük egymást, nem sikerül átadni azt, ami valójában bennünk van. Ez táptalaja lehet félreértéseknek, ami vitákat, veszekedéseket szülhet és akár emberi kapcsolatok végét is jelentheti. Megélhetjük, hogy pusztán jó szándékkal közeledünk valakihez, vagy szeretnénk megosztani vele valamit, esetleg megismerni őt, ezt mégsem sikerül megfelelően szavakba öntenünk, és az akaratunk ellenére a másik félreérti a megnyilvánulásainkat és elutasítóan, vagy támadóan reagál rá.

1. Fogalomzavar

Előfordul, hogy minden igyekezetünk ellenére sem sikerül rendeznünk a nézeteltérésünket egy számunkra fontos emberrel, ami a nevéből fakadóan olykor mégsem különböző nézetek miatt fullad kudarcba, hanem inkább a kommunikáció során csúszik el, mert nem sikerül közösen eljutni a megértésig és a feloldásig. Sokszor ugyanazt akarjuk, mint a másik, mégsem jutunk dűlőre, mert ezt egyikőnk sem veszi észre és elbeszélünk egymás mellett.

Mi lehet az oka annak, ha a beszélgetőpartnerek nem találják egymáshoz az utat a kommunikáció során? Miért találkozunk oly sok megromlott emberi kapcsolattal?

Az egyik ilyen lehetséges akadály a fogalmak eltérő használata. Abban az esetben, ha egy kifejezés alatt minden fél mást ért, mert számára az a szó különböző jelentéssel bír, más érzeteket kapcsol be nála, akkor már megcsúszik a kommunikáció. Ilyenkor észrevétlenül tovább halad a beszélgetés anélkül, hogy a felek tudatában lennének, hogy nem ugyanarról folyik a társalgás. Mindenki ért valamit az adott fogalom alatt és abból indul ki, hogy ez tökéletesen egyértelmű a másiknak és így fel sem merül a gyanú benne, hogy ez lehet másként is. Akár órákon át tartó eszmecserék mehetnek végbe anélkül, hogy ez bárkinek feltűnne. Majd elég egy apró eltérően értelmezett kifejezés és feltételezhetjük azt, hogy a másik becsapott minket, vagy nem tartotta a közösen vállaltakat, pedig valójában nem erről van szó, csupán ő mást értett a megbeszéltek alatt, mint amit mi. Vagy fordítva megélhetjük úgy, hogy a közös munka során hiába teszünk meg mindent a legjobb tudásunkat felhasználva, mégis harag és neheztelés lesz az eredménye, ami felett értetlenül állunk. E mögött a helyzet mögött is húzódhat fogalomértési különbség, amire akár soha nem derül fény a felek között és bizalmatlanságot szülhet a kapcsolatban.

2. Kivetítés

Egy másik buktató forrása egy jelenség, amivel nagy eséllyel mindenki találkozott már az élete során. Úgy tapasztalhatjuk ilyenkor, hogy minden igyekezetünk ellenére egy-egy szituáció újra és újra megtörténik velünk, melynek helyszínei és szereplői változnak ugyan, de a mi megélésünk mégis kísértetiesen hasonló. Ezek rendszerint olyan helyzetek, amiket tudatosan igyekszünk kizárni az életünkből, mert például minden alkalommal csalódásként, vagy kudarcként fogjuk fel őket.

Mi lehet ennek a jelenségnek a hátterében?

Életünk során rengeteg olyan hatás ért minket, amit akkor és ott, nem értettünk meg, akár abból fakadóan, hogy gyermekként még nem rendelkeztünk megfelelő mentális képességekkel hozzá. Az elménk emlékek formájában elraktározza ezeket a szituációkat, azzal a céllal, hogy később, amikor már képessé válunk a feldolgozásukra, akkor megtegyük ezt és ezáltal plusz információhoz jussunk önmagunkról. Ennek a megértési folyamatnak az öntudatlan része, hogy az általunk megélt történéseket kivetítjük a környezetünkre, ezzel is segítve azt a munkát, hogy végül tudatába kerüljünk, hogy mi történt a valóságban ebben a helyzetben. Ezt tapasztaljuk olyan formában, hogy az életünk során bizonyos szituációk úgymond üldöznek minket, és bármennyire is próbáljuk elkerülni a velük való találkozást, idővel egy nagyon hasonló „színdarabban” találjuk magunkat.

Mi köze lehet mindennek a kommunikációhoz?

Egy másik emberrel való beszélgetés során is megtörténhet az előbb említett kivetítés folyamata, mikor a másik által elmondottakra pluszban ráaggatunk olyan elképzeléseket, melyek által újra élhetünk egy korábbi meg nem értett helyzetet. Például gyerekként leszidott minket egy tanár, amit akkor nem tudtunk feldolgozni, így később, ha kritikát kapunk, előfordulhat, hogy ezt ugyanúgy éljük meg, mint kisgyerekként a tanárunkkal szemben. A jelen helyzetben lehetséges, hogy a másik ember csak segítő szándékkal felhívja a figyelmünket valamire, mi mégis úgy reagálunk, mintha igazságtalanul megszidtak volna, ahogyan gyerekként értelmeztük a tanárunk hozzánk intézett szavait.

Ilyenkor mondhatjuk, hogy egy sajátos szemszögön keresztül jutnak el hozzánk a másik mondatai, és előfordul, hogy nem arra válaszolunk, amit ő a valóságban kérdez, hanem sokkal inkább az általunk kivetített szituációra reagálunk öntudatlanul.

Abban az esetben, ha mindkét fél hasonló módon kivetít valamit a másikra, belátható, hogy elég könnyen kialakulhatnak félreértések és egy kívülálló számára tűnhet úgy, mintha a felek nem is egymással beszélgetnének.

3. Védekezés

A harmadik buktató az az állapot, amikor a beszélgetőpartnerek véleménye eltér valamiben és vagy az egyikük, vagy mindkettőjük tartja is magát ehhez a végtelenségig. Ilyenkor átélhetjük, hogy heves indulatok jelennek meg bennünk és foggal-körömmel védjük a saját álláspontunkat az adott szituációban, olykor önmagunk számára is meglepő módon. Hiszen, ha később visszagondolunk a helyzetre, belátjuk, hogy maga a téma mégsem volt annyira fontos az életünkben és megtehettük volna, hogy beengedjük a másik javaslatát, mi mégis mindenre elszántan tartottuk magunkat a saját elképzelésünkhöz.

Honnan ered ilyenkor ez a nagy feszültség, amit magunkon, vagy akár a másikon vélünk felfedezni?

Mindannyian kialakítunk az életünk során egy képet önmagunkról, hogy kik is vagyunk, mi különböztet meg minket másoktól. Ez a kép folyamatosan formálódik az évek során a kívülről kapott visszajelzésekből, elgondolásokból, ezt nevezhetjük az énképünknek. A korábban említett meg nem értett történések lenyomatai és az ezekből kialakult véleményeink mind-mind énképünk építőelemei, melyek fontossággal bírnak számunkra, hiszen nélkülük sosem tudnánk megérteni és feltérképezni önmagunk.

Emberként a létfenntartó ösztön DNS szinten diktálja számunkra, hogy miként reagáljunk, ha az életben maradásunk kerül veszélybe. Mivel az énképünkkel azonosítjuk magunkat, így ez az ösztön kapcsol be, ha azt gondoljuk, hogy a beszélgetés során a másik megtámadta az énképünk egy-egy elemét, tehát hiába nem ér minket valós veszély, mi mégis úgy éljük meg, mintha az éltünkre törtek volna. Ez a helyzet beindít nálunk egy “üss vagy fuss” reakciót, ami vagy támadásra, vagy menekülésre késztet minket. Ebben az esetben a támadást megélhetjük oly módon, hogy a végtelenségig hajtogatjuk az általunk igaznak vélt álláspontunkat és akár győzködni is kezdjük a másikat, ezzel próbálva rábírni őt arra, hogy változtasson az álláspontján.

Abban az esetben, ha beszélgetőpartnerünknél is bekapcsolt erre a vészvillogó és támadást szimatolt a megnyilvánulásunkban, akkor már két embernél is fut a program, ami arra készteti őket, hogy megvédjék önmagukat. Vérmérséklettől, mintáktól, aktuális hangulattól és figyelemtől függ, hogy ilyenkor mi lesz a kommunikáció kimenetele. Mindenkinek nyílt már rá alkalma akár megfigyelőként, kívülről végig kísérni egy-egy ilyen feszültségtől izzó vitát, veszekedést, ahol egy idő után inkább az indulatok hatalmasodtak el, ahelyett, hogy érvek mentén zajlott volna a beszélgetés.

Mi lehet, ami még arra sarkallhat minket, hogy ragaszkodjunk az elgondolásainkhoz?

Ha korábban azt tapasztaltuk, hogy nem számított a véleményünk, akkor egy újabb helyzetben, ahol újra felfedezni véljük, hogy a másik nem hallgat meg minket, vagy nem fogadja nyitottan a hozzászólásunkat, feszültséggel tölthet el bennünket. A feszültség pedig egy olyan reakciót szülhet, hogy most végre mindent megteszünk, hogy elkerüljük a múltbeli tapasztalást, tehát makacsul kitartunk az elképzéseink mellett és fel sem merül bennünk, hogy akár tévedhetünk is az adott dologgal kapcsolatban.

 

A kommunikáció felsorolt buktatói mind akadályok abban, hogy a bennünk lévő információk másokhoz eljussanak és megérthessük egymást.

Ajánlott irodalom:
Török-Szabó Balázs: A fejlődéspraktika