Tudatos Sport a Jövő Nemzedékért – ezzel a címmel rendezett szakmai estet a Fontanus Alapítvány 2018. november 22-én Budapesten.

A rendezvény célja a sporthoz kapcsolódó ismeretterjesztés volt, valamint olyan kezdeményezések bemutatása és ismertté tétele, melyek hozzájárulhatnak a jövő generáció fejlődéséhez, sikereihez. Az Alapítvány elkötelezett a fejlődés mellett, az est megrendezésével a mozgás, a sport és az egészséges életmód elterjesztését kívánja támogatni.

Az esemény az Alapítvány elnöke, dr. Kovács A. Tamás köszöntőjével kezdődött.

Ezt követően először dr. Bajzik Éva mozgásszervi rehabilitációs szakorvos beszélt arról, mennyire fontos volna gyerekek életében a sport. A különböző fizikai és mentális képességek fejlesztésében kulcsszerepet játszik a mozgás, így annak hiánya hátrányokhoz vezethet. A doktornő elmondta, hogy az országban becslés szerint a gyerekek kb. 40%-a sportol, ami kevésnek mondható.

A gyerekkori élmények, esetleges sérülések, egyéb hatások miatt sokan abbahagyják és később sem térnek vissza a sportoláshoz. Ezen sokat tudna változtatni, ha a gyerekek minél fiatalabb korban megszeretnék a testmozgást, biztonságos körülmények között, élvezni kezdenék és az életük szerves részévé válna.

Hacker Péter, a Water Skyball edzői programjáról tartott rövid prezentációjában a Water Skyballról beszélt sportolói és edzői szemszögből. A Water Skyball, mivel víz közegben való mozgásról van szó, fokozott terhelést jelent a testnek. Nem csupán az izmokat, de a keringést is alaposan igénybe veszi.

A WSB fejleszti a motoros képességeket, és – gyakorlottságtól, edzettségtől függően – több különböző fokozat megkülönböztethető a játék, a mozgás intenzitását illetően.

A tartalmas kerekasztal-beszélgetés vendégei Széles József, birkózó mesteredző, dr. Bajzik Éva, mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, manuálterapeuta, valamint Barka Nikoletta, a BGE Testnevelési és Sportközpont vezetője voltak. A beszélgetésből kiderült, hogy a gyerekek és fiatalok figyelmét sokszor elvonják a mobiltelefonok, az egyéb okos eszközök. Viszont számos olyan példát fel tudtak sorolni a résztvevők, amikor a sport hatására változott a jellem, a sportoló gyerekekből felnőtt korukra olyan ember lett, aki képes küzdeni, kitartani, céljait elérni és másokkal együtt működni.

Széles József kiemelte, támogatja az olyan sportágakat, amikben játékosság és a küzdelem jelen van, ráadásul egészségesek is, “a birkózók is fogják játszani a Water Skyball-t” – mondta.

Rövid szünet után a Water Skyball Szövetség mutatta be a Water Skyballt, a benne rejlő lehetőségeket. Dr. Sándor Csaba és Gyuris Zsolt felvázolták, hogyan vált 2014-től 2018-ig országszerte ismert sportággá a WSB.

Beszéltek arról, hol tart most a sport: 2018-ban a negyedik Országos Bajnokságot rendezték meg közel 100 nevezett versenyzővel, női és férfi ligával. Számos amatőr versenyen és országos road show-n népszerűsítették, több ezren próbálták ki és különböző felületeken több 10.000 emberhez jutott el a híre. A cél – a további népszerűsítés és a külföldi megjelenések mellett – az, hogy megnyissák a lehetőséget a gyerekek előtt. A roadshow-k következményeként számos megkeresést kaptak szülőktől, akik a gyermekeiket szívesen beíratnák Skyball edzésekre. A szabályok és a pálya gyermekekre alkalmazása megtörtént, egyedül a szűkös anyagi lehetőségek választják el őket attól, hogy elindítsák az utánpótlás-nevelést és még nagyobb közönség számára elérhetővé tegyék a játékot.

Az este Oláh Nóra (hegedű) és Bozsoki-Sólyom Pál (cselló) vonós duó zenei aláfestésével, állófogadással, beszélgetésekkel folytatódott.