Zsombor nemrég leírta, hogyan élte meg a motorbalesetét – és milyen összefüggést lát aközött, hogy viszonylag ép bőrrel megúszta és hogy előtte évekig keményen edzett és tudatosította, ami a testével történik.
Nyomozzuk ki, mi is történt valójában! 

Cseh Viktória masszőr írása

Volt lehetőségem megmasszírozni egy ismerősömet, aki néhány héttel korábban motorral balesetet szenvedett. Az izmai különös módon voltak megfeszülve, érződött rajtuk, hogy nagy terhelést kaptak, és több ízülete elmozdult valamennyire a helyéről. Beszélgettünk arról, hogy pontosan mi is történt a testével a baleset során, és nagyon izgalmas volt visszafejteni az eseményeket, megérteni, hogy minek a következménye, hogy bár a motor totálkáros lett, neki nem esett komolyabb baja.

Mi történt?

Tényszerűen annyi, hogy összeütközött két mozgásban lévő jármű, egy autó és egy motor. A motor az anyósülés melletti ajtónak csapódott, a vezetője előrerepült, a fejével betörte az üveget. Az ütközés következtében néhány csigolyája elmozdult a helyéről, a szemöldökét és a száját össze kellett varrni, egy foga letört és bevérzett az egyik szeme. Csontja nem tört, se a koponyája, se a gerince nem sérült meg. Erre szokták azt mondani – és ez már nem a tényekhez tartozik -, hogy “csodával határos módon”.

Kockázzuk ki!

  1. Először a motor érintkezik az autóval. A mozgási energiát ekkor még csak a két jármű alkatrészei nyelik el és közben deformálódnak. A motoros nincsen a motorhoz rögzítve, az ő teste nem áll meg, az eredeti sebességgel halad tovább.
  2. Következő lépésben a motoros és a motorja között következik be egy ütközés: a motoros előrelendül a nyeregben és a motor tankjához csapódik. Ez gyakran vezet medence-, has- vagy lábsérülésekhez. A test felső része ekkor még mindig nem ütközik akadályba, halad tovább, miközben a test alsó része már lassul, tehát a test két része között már feszültség keletkezik.
  3. A felsőtest előrecsapódik, rá a tankra. Az ekkor fellépő erőhatásokat nagyrészt a gerincet övező izmok nyelik el.
  4. Ahogy a felsőtest is lassulni kezd, a fej és a test felső része között is kialakul sebességkülönbség. Ennek következtében a fej nagy erővel hátrabillen, erősen próbára téve a nyaki csigolyákat.
  5. Az ütközés előrehaladtával a motoros maga is becsapódik a másik járműbe, gyakran a fejével csapódik, tovább fokozva a nyaki- és fejsérülés veszélyét.
  6. Végül a motoros teste visszapattan, a fej előrecsapódik és ellenkező irányban is óriási terhelés éri a nyakat.
  7. Ezután jön még csak a földet érés, ami ugyancsak nagyot tud ütni és további sérülésekhez vezethet, attól függően, melyik testrészére esik az ember és a motor, ami tehetetlenségétől fogva arra csapódik, amerre az erőhatások viszik.

A fenti folyamat nagyon gyorsan megy végbe, az ütközéskor a másodperc törtrésze alatt nullára csökken a motor és a test sebessége, ami viszonylag kis tempónál is órási erőbehatást jelent. A motorost a ruházata védi: a bukósisak és a protektoros kabát, nadrág, csizma, kesztyű. Ezek az ütés erejét valamelyest csökkentik, eloszlatják, de így is hirtelen nagy erőhatás éri el a testet.

Ráadásul van egy fontos terület, ami többnyire kimarad a protektorok védelméből: a nyak.

A nyaki és a felső háti csigolyák nagy veszélynek vannak kitéve, emiatt nem szabad a motoros sérültet mozgatni a mentők megérkezéséig, és ezért van az is, hogy a mentők első lépésként a sérült fejét rögzítik.

Mit tud kezdeni a testünk ezekkel az erőhatásokkal?

Az izmaink mechanikai védelmet nyújtanak a csontoknak és a belső szerveknek azáltal, hogy az agyunk nagy erőhatás esetén ösztönösen megfeszítésre készteti őket. Emiatt tapasztalhatunk egész testes izomlázat egy baleset után.

Ez a védelem csak akkor működik hatékonyan, ha az izmaink edzettek – és nem csak azok az izmok, amik látszanak, hanem a mélyben lévő, nem túl feltűnő, de annál fontosabb tartóizmaink is.

Tegyük fel, hogy rendszeresen mozgunk, fejlesztjük az izmainkat. A következő kérdés, hogy ezek az izmok mire képesek, mennyire rugalmasak, mire tudjuk őket használni?

Rengetegféle mozgás közül választhatunk, lehet izmot építeni egyfajta gyakorlat ismétlésével, például súlyok emelésével. Ebben az esetben az izmaink középső része megerősödik és az adott irányú mozgáshoz hozzáedződik, viszont másmilyen irányú mozgásra nem fogjuk tudni használni azokat.

Ha azonban változatos mozgást végzünk, amiben az izmainkat és az ízületeinket teljes mozgásterjedelmükben használjuk – és az edzés végi nyújtást sem spóroljuk el -, akkor olyan izmaink lesznek, amik rugalmasak és sokféle mozgáshoz tudnak alkalmazkodni. Így az agy is hatékonyabban tudja használni őket a test védelmére.

A hormonok szerepe

Egy vészhelyzet során – mint egy ilyen ütközéskor – különféle hormonok szabadulnak fel a testünkben, amik a túlélésünket segítik elő: hatásukra megemelkedik a pulzus, az izmokban kitágulnak az erek, ugrásra készek, éberebbek leszünk. Akivel történt már hasonló, tapasztalhatta, hogy kiélesedtek az érzékei, talán hirtelen nagyobb erőt is tapasztalt magában, mint a hétköznapokban.

Egy kemény edzés során is ugyanez a hormonkoktél lép működésbe, ezzel tudunk “átmenni a falon”. Viszont ha valaki nincs hozzáedződve ahhoz, hogy hirtelen felszabadulnak ezek a hormonok, akkor ellentétes hatást váltanak ki: leblokkolunk, megdermedünk tőlük.

Tehát ha valaki rendszeresen mozog úgy, hogy közben a határait feszegeti, akkor gyakran tapasztalja ezen hormonok hatását. Ez is megismerhető, megtanulható, és ha már nem ijedünk meg tőlük edzésen, akkor edzésen kívül is tudjuk kezelni az efféle kiélezett helyzeteket. Míg egy keveset mozgó ember agya jellemzően leblokkol az addig nem tapasztalt adrenalinfröccstől, mert újként – és így félelmetesként – hathat rá.

Fejlődik az agy is

A változatos mozgás, illetve mozgás közben önmagunk figyelése az izmok mellett az agyat is fejleszti. Ezzel ugyancsak felkészíthetjük magunkat a váratlan helyzetek kezelésére.

Egy ilyen balesetben az agy szerepe kulcsfontosságú. Ugyanis az izmok hiába lennének képesek elnyelni vagy tompítani az ütés energiáját, ha nem jön az inger a központtól időben, hogy meg kéne feszülni és megfelelő irányba állni. Szóval nem elég az izom, az sem elég, hogy megfelelő az ízületek mozgástartománya, de még az is kevés, hogy ne ijedjünk meg az adrenalintól. Arra is szükség van, hogy az agy és az izmok között megfelelő idegi kapcsolatok alakuljanak ki. Ezt ugyancsak el lehet érni különböző gyakorlatok segítségével, sok-sok munkával.

Hogyan lehetséges, hogy Zsombor nem sérült meg komolyabban a balesetben?

Természetesen kellett a bukósisak és a védőöltözet, a mérnökök munkája, akik a járműveket tervezték és rengeteg más is. De amikor éppen történik a baleset, a körülmények már adottak, és az a fő kérdés, hogy az adott pillanatban mit képes megtenni az ember és mit nem, hogy a lehető legjobban jöjjön ki a helyzetből. A csodák nem ekkor történnek. Nem ekkor tanulunk meg helyzetet felismerni, nem ekkor fejlesztjük ki az izmainkat, nem ekkor idegezzük be azokat. Ami ilyenkor kijön, az már következmény – mindannak a következménye, amit előtte évekig tettünk vagy nem tettünk. Ha munkát fektettünk bele, ha fejlődtünk, akkor az a segítségünkre lesz.

A több évnyi rendszeres edzés hatására (a Fontanus Akadémián és a Balance to the Power Two edzésein) Zsombornak megerősödtek az izmai, és a változatos, egyedülálló fejlesztésű gyakorlatoknak köszönhetően nagy mozgástartományban tudta használni azokat. Ezeken az edzéseken a fejlesztés részét képezi, hogy nem csak “ész nélkül” mozognak az emberek, hanem figyelik a saját mozgásukat, magukat és akár a velük együtt edző társaikat is. Ugyan nem ez a fő célja az edzéseknek – hiszen alapvetően a fizikai-mentális fejlődés a cél -, de mintegy mellékhatásként az is megtanulható, hogy hogyan lehet képben maradni vészhelyzetekben.

Zsombor az adrenalin hatására nem fagyott le. Az ütközést nem tudta elkerülni ugyan, de fel tudott készülni a becsapódásra. Az izmait meg tudta úgy feszíteni, hogy megvédjék a csontokat és a belső szerveket, és még a fejének a csapódását is tudták annyira mérsékelni, hogy ne sérüljön meg a gerince. “Csodával határos módon.”

A testünk sokkal többre képes, mint azt gondolnánk, ha odafigyelünk rá és folyamatosan fejlesztjük magunkat.