Van, amikor tényleg azt jelenti, hogy “értem” – de korántsem olyan gyakran, mint azt gondolnánk…

A párbeszédek nagy részében elhangzik ez a kifejezés, mintegy nyugtázva, hogy követjük a másik mondandóját, vesszük az adást, képben vagyunk, folytathatjuk, menjünk tovább. Ha egy kicsit közelebbről megnézzük, mi zajlik ilyenkor, és nem vagyunk restek végiggondolni, hogyan működünk, hamar megérthető, hogy legtöbbször egészen más a valódi jelentése.

A kommunikáció szintjei

A teória c. könyv az emberek közötti kommunikációnak – vagy legalábbis kommunikációra való törekvésnek – 7 szintjét különbözteti meg.

Az első szint az, ahol mindkét fél azzal van elfoglalva, hogy elmondja a magáét, nem törődve azzal, amit a másik mond, és azzal sem, hogy a másik meghallja-e egyáltalán, amit ő mond. A lényeg, hogy kimondhassam, ami bennem van, és mellesleg legyen ott egy másik ember, hogy úgy tűnjön, mintha beszélgetnénk.

A hetedik szint az, ahol megvalósul a valódi kommunikáció: a felek nem csak beszélnek, de figyelnek is a másikra, megértik egymás kérdéseit, válaszait, a kérdés-válaszadás folyamatában egymásra épülnek az információk, van összefüggés az elhangzottak között. Ráadásul az egész építő jellegű, azaz többnyire valami olyan új dolog megismerése, megértése felé halad a beszélgetés, amit az elején egyik fél sem tudott, de együtt össze tudják rakni. Ez a kommunikáció tudatos, fontos szerepe van benne a megfigyelésnek, logikának, retorikának és hasonlóknak.

A két véglet között még öt szintet különböztet meg a könyv aszerint, mennyire akarnak és mennyire képesek a felek egymásnak információt, képzeteket átadni és befogadni azt.

Talán beláthatjuk, hogy a legtöbb hétköznapi beszélgetésünk nem a hetes szinten zajlik. Sokkal inkább az 1-es és a 3-as szint között valahol. Ezekre nem annyira jellemző, hogy a két fél értene bármit abból, amit a másik mond.

Akkor viszont miért mondjuk mégis, hogy “értem”?

Felfogni ésszel vs. felfogni füllel

Az értés az információ mentális képzeteinek tapasztalását jelenti. Röviden és eléggé leegyszerűsítve azt, hogy látok összefüggéseket, folyamatosan végigkövetem azokat, dolgozok velük és hozzácsatolom a már meglévő készletemhez. Tapasztalást jelent, vagyis fontos része, hogy be is jut a mentális információrész abba, aki tapasztalja azt, nem pattan le róla.

Az érzékelés ugyanilyen tapasztalási forma, csak fizikai szinten. Ha például valamit hallok, akkor a fülemen keresztül tapasztalom a hangrezgést, az bejut az idegrendszeremen keresztül az agyamba és megjelenik ott a tapasztalás. Amikor azt mondom, “hallom”, az azt jelenti, hogy bejutott a külvilágból a fizikai képzet az elmémig.

A rossz hír az, hogy a megfigyelések alapján amikor azt mondja valaki, hogy “értem”, akkor egyébként nagyjából ez utóbbira gondol.

A kommunikáció 1-3 szintjén az ember nem foglalkozik az információ mentális képzetével, hanem leginkább csak azzal, hogy amit ő mond, az elhangozzon, és hogy a másik fél meghallgassa – bár ez nem feltétel. Egyszerűen nincs érdeke, nem áll érdekében, hogy lekövesse a másik mondandóját, mert magával, az énjével van elfoglalva, azzal, hogy ővele mi van. Ahhoz pedig a másikból jövő információk, képzetek nem szükségesek. Sőt, esetleg még zavarnák is a magáról kialakított énképét.

Így amikor – konstatálva, hogy a másik beszélt – azt mondja valaki, hogy “értem”, valójában annyit mond, hogy “hallottam, hogy mondtál dolgokat”.

Az értéshez munkát szükséges befektetni. Hiszen az kell hozzá, hogy összefüggéseiben lássam meg azt, amit a másik mond. Egy bármilyen mondatra reflexből rávágott “értem!” azt feltételezi, hogy ez a munka (még) hiányzik, nem történt meg – szóval valószínű, hogy a tapasztalás csak fizikai szinten zajlott le, mentálisan nem.

Érted?

A teória – hivatkozások:

A kommunikációról: 2.4.2.5. Kommunikáció szintjei c. fejezet – 69.o.

A teoretika – hivatkozások:

Az információ képzetekre bontásáról: 3.2.1. Képzetalkotás c. fejezet – 199.o.
Az értésről: 3.4.1.2.2. Értés c. fejezet – 234.o.