A teória – filozófia újratöltve

Egy könyv a végtelen tudatról, az ego működéséről, a lehetőségekről, az emberről. Filozófia, ami rólam szól. Meg rólad. 

Régebben azt gondoltam, hogy a filozófia az a tudomány, amit poros könyvtárszobában, halvány gyertyafény mellett művelnek korosodó professzorok, régi könyveket olvasnak újra és újra, és újabb könyveket írnak, amiben elmesélik, mi jutott eszükbe a régi könyvekről. De olyan érthetetlen nyelven, hogy csak másik hozzájuk hasonló, korosodó professzorok érthetik meg, akik éveket szentelnek az életükből poros könyvtárszobákban efféle nehéz szövegek olvasgatásának. Halvány gyertyafénynél. Később még azt is gondoltam, hogy a filozófia az a szak, amit elszállt bölcsészek hallgatnak, akik szívesen beszélnek órákat a semmiről, ahelyett, hogy valami értelmeset csinálnának – ez azért elég erős sztereotípia.

De hogy a filozófia lehet emberközeli tudomány, lehet közérthető, és szólhat az életről is – nem csupán az “életről”, hanem a hétköznapi életről, arról, amiben benne vagyunk mind most is, ebben a pillanatban -, azt nem gondoltam volna. Pedig a szó eredeti jelentése, “a bölcsesség szeretete”, és eredeti használata szerint lehetne így is.

Ehelyett manapság többségében a filozófiatörténetet értik és tanítják filozófia címén.

A teória a filozófia szó eredeti jelentéshez tér vissza, és témájául az embert választja. Engem, téged, és mindenki mást.

És ettől máris érdekes.

ateoria_2_400

Másik érdekessége, hogy egy csomó tudományterület csomó eredményét felhasználja, közöttük olyan összefüggéseket mutat meg, amit máshol nem találsz. Tulajdonképpen egy egészen új és szokatlan szemszögből tekint ezekre a területekre, a kognitív pszichológiától az információelméleten át a neurológiáig, és még sorolhatnám. Ez a szemszög pedig a tudatfejlődés szemszöge.

Azért ne ijedj meg nagyon ezektől a fogalmaktól, hogy tudat, meg tudatfejlődés meg ilyenek, mert A teória megfogalmazása ugyan nem túl egyszerű, de ami le van írva benne, az mind megérthető, követhető, tudományos, hiszen (klasszikus értelemben vett) filozófiai műről van szó. Tehát semmi homályos, érthetetlen, misztikus lila köd nincs benne, minden fogalmat tisztáz, mielőtt használni kezdené, hogy ne tévedjünk el a különféle értelmezések között.

A “tudat”-ot kicsit másként értelmezi, mint ahogy megszoktuk. A “fejlődés” kifejezést is definiálja. Szól arról, hogy mit tekint valóságnak, mi a képzelet, mi a világ, mi az idő, és így tovább. Az embert például a fizikai, mentális és érzelmi szintjének összességeként értelmezi. Hogy van testünk, meg vannak gondolataink, meg még érzéseink is vannak. Ráadásul.

Az ember. Azt írtam, a könyv témájául az embert és az életet választja. Hogyan is lesz ez a könyv emberközeli?

Úgy, hogy kiindulásként egészen pontos leírást ad arról, hogy hogyan működik az ember. Arról, hogy az éntudat (ego) hogyan alakul ki, hogyan fejlődik, hogyan működik, és micsoda egyáltalán. Arról, hogy hogyan és miért zár el a külvilágtól, a többi embertől, miért zár el az érzésektől. Arról, hogy milyen eszközei vannak önmaga fenntartására, létének igazolására, a minták követésétől az indulatokig, és így tovább.

Azt kell mondjam, ha kicsit is belegondolok, miközben olvasom, hogy nálam, az én életemben hogy jelenik meg az, amit olvasok, egészen megdöbbentő olvasmány. Úgy értem, huh… Nagyon!

Megtalálom az életemben azokat a pontokat, amikről szól az írás, és kiráz a hideg.

Ami még hagyján, de be is feszülök tőle. Ez meg egészen meglepő reakció egy tudományos könyv olvasása közben.

Egyrészt azért, mert meglep, hogy ez ilyen általános. A könyv leír egy szerkezetet, amit, ha jól megnézem, megtalálok a saját életemben. Azt gondoltam pedig, hogy mennyire különleges, egyedi vagyok… lehet, hogy mégse?

Másrészt meg hát nem annyira tetszik a dolog. Mert ha úgy van, ahogy a könyv mondja (márpedig lehet benne valami, még ha nehezemre esik is belátni, hiszen hatással van rám), akkor az azt jelentené, hogy az életem során talán még egyszer se csináltam azt, amit valóban szerettem volna, hanem mindig csak azt, amit az egóm diktált… nem azért, mert az ego egy szemétláda, hanem azért, hogy megvédjen – olyan támadásoktól, amik talán nem is léteznek, csak a képzeletemben.

Az mennyire durva már?

Az nagyon durva.

Mondjuk azért ezzel együtt is azt gondolom, hogy ha így van, talán mégis jobb tudni erről, mint tudatlanságban leélni egy egész életet. Még ha rájönni kellemetlen is, de így legalább van esélyem, hogy máshogy döntsek.

Török-Szabó Balázs - A teória

Van azonban egy egészen meredek állítása is a könyvnek – vagyis inkább feltételezése, mert tulajdonképpen az egész könyv egy elmélet, egy teória, még ha helyenként húsba vág is. Mégpedig az, hogy

az ego nem feltétlenül végcél, hanem lehet, hogy csupán egy fejlődési állomás.

Ami azt is jelenti, hogy túl lehet lépni rajta, tovább lehet menni, mert van tovább. Ez a feltételezés pedig egy olyan társadalomban, ahol minden az énről, annak érvényesüléséről szól, minimum meglepő.

Márpedig ha feltesszük azt a nagyon egyszerű kérdést, hogy vajon vezetett-e már igazi boldogsághoz önmagában az, ha valaki jól felhizlalta az énjét, a válasz eléggé kézenfekvő: aligha. Legalábbis én még olyannal nem találkoztam. Időleges megelégedettséghez, átmeneti “húdejó(l)vagyok”-hoz biztos, de valahogy ezeknek mindig vége lett, azzal együtt, hogy talán sose voltak igazán őszinték. Akkor meg már csak azért is megéri kipróbálni valami olyasmit, ami ettől eltér, ezen túlmegy, nem? Mert hátha.

A teóriában ráadásul eszközök is vannak ehhez, a fizikai szintű munkától (pl. testedzés) a kommunikáción keresztül a hibázásban rejlő lehetőségekig, és így tovább. Mindnek lényeges eleme a figyelem – megfigyelni azt, ahogy élünk, ahogy működünk, megfigyelni az egót működés közben, feltárni a mechanizmusait, megtalálni a határait. És ezzel együtt különbséget tenni a valóság és az elképzelt valóság között, az is baromi fontos lépés. Az elmélet szerint ugyanis, ha megismerjük az énünket, kikapcsolhatjuk annak mechanizmusait, és így ahhoz is közelebb kerülhetünk, hogy valóban a valóságot lássuk, amikor körülnézünk.

A munkát nem végzi el helyettünk senki, azt nekünk kell, végül is a mi életünkről van szó, abba kívülről belenyúlni nem lehet. De a lehetőség mindenki számára adott, hogy nekivágjon, és semmi más nem kell hozzá, mint egy döntés – talán az első valódi döntés életünk során, amit ténylegesen mi magunk hozunk meg, nem valami védekező automata helyettünk -, hogy lesz ami lesz, megnézzük, kik vagyunk, mi a valóság, és hogy kerülhetünk egyensúlyba önmagunkkal és a világgal.

És ez nagyon-nagyon izgalmasan hangzik!

Írta: Zakariás László


Via: jammer.hu
A könyv honlapja: http://ateoria.hu/

2018-11-05T15:35:01+00:002016. február 15.|hallgatói meglátások| Comments