Egy csomó tapasztalat

Ha körülötted minden változik, akkor mihez viszonyítasz? Gondolatok a vitorlázásról

Cseh Viktória írása


A vitorlások mindig is ámulatba ejtettek.

Már akkor elfog a megmagyarázhatatlan izgatottság és a csodálat, amikor megpillantom a kikötőben ringatózó vitorlásokat, hát még amikor beszállok egy hajóba! Tavaly elhatároztam, hogy utánajárok ennek a dolognak: miért tetszik ez nekem, mi az a megmagyarázhatatlan érzés, amit ilyenkor tapasztalatok?

Szóval megtanultam vitorlázni.

balaton

Hosszú volt az út odáig és egy csomó tapasztalattal járt.

Az első, amit meg tudtam fogalmazni, hogy a vitorlázás harmóniában van a természettel. Egy hajóval együtt imbolyogni a vízen helyre teszi az embert: megmutatja azt, hogy a természet jóval nagyobb nálunk, és azt is, hogy megvan benne a helyünk.

Megtanultunk csomókat kötni.

Ezeknek az a trükkje, hogy erősen tartanak (akár egy másik hajót is lehet vontatni velük), de közben mindig bontható marad a csomó, nem tud úgy megszorulni, hogy már csak szétvágni lehessen. Mutatták, hogy hogyan kell megkötni az egyes csomókat, lépésről lépésre, többször is, mi meg gyakoroltuk.

balaton

Eleinte nem ment ennyire flottul. Ahogy ott babráltam a kötéllel és időnként széthullott az egész, eszembe jutott, hogy ezeket annak idején valaki kikísérletezte. Én azzal is küzdök, hogy lemásoljam, de ezt valakinek először létre kellett hozni a semmiből. Ezekben a csomókban rengeteg ember munkája van, több száz, ha nem ezer évre visszamenőleg. És ezzel a rengeteg emberrel kapcsolódunk azáltal, hogy én a Balaton mellett, 2018 nyarán tanulom megkötni ezeket a csomókat és ezen gondolkodom.

És ezek csak a csomók. Valakinek azt is ki kellett találni, hogy hogyan építsünk hajót. Ez a felismerés közelebb vitt ahhoz, hogy miért töltenek el csodálattal a vitorlások.

Ha ezzel a szemszöggel nézünk körül, mindenben megláthatjuk magunk körül, hogy másoknak munkája van benne.

És ezzel ismeretlenül is kapcsolatban vagyunk egymással.

…de ez most messzire vezetne.

Óriási élmény siklani a vízen, figyelni a szelet, kormányozni a hajót és kezelni a vitorlákat. Életöröm van benne és borzasztó izgalmas, folyamatosan szembesül az ember azzal, hogy mindig minden változik. A vízen nincs fix pont és még a szél iránya és sebessége is bármikor megváltozhat.

Autóvezetésnél a műszerfalon látjuk, hogy mennyivel megyünk, nézzük az aszfaltot, a vonalakat, azokhoz igazodunk. Na a vízen semmi ilyesmi nincs. Hogy lehet így megcsinálni egy manővert?

Először is annak az elfogadásával, hogy mindig minden változik. Másodszor pedig folyamatos figyelemmel.

Amíg ezek nem voltak meg, addig úgy kapaszkodtam a kormányba, mint a helyzet feletti kontrollom egyetlen eszközébe, és a legkisebb mozdulatát is igyekeztem korrigálni – ami a valóságban úgy nézett ki, hogy össze-vissza rángattam a kormányt és sose arra mentünk, amerre akartam. Aztán megtanultam elengedni ezt a görcsös kontrollt, és rájöttem, hogy semmi baj nincs azzal, ha valami változik. Amikor már nem a görcsöléssel voltam elfoglalva, akkor maradt energiám arra, hogy egyszerűen csak figyeljem azt, ami van, és ennek megfelelően állítsak a rendszeren, ha szükséges.

Lehet figyelni, számolni a hajó tulajdonságaival, a szél erősségével, az irányával, és úgy állítani a kormányt és a vitorlákat, hogy eljussak oda, ahova akarok. Vagy lehet görcsölni, és akkor semmi nem fog sikerülni.

Ami azt illeti, ezt a gondolatot is tovább lehet vinni, hogy messzire vezessen…

A csodálat és az izgalom abból jön, hogy a vitorlázásban élet van, és amit vitorlázás közben tanultam, abban benne van az életem.

vitorlás, balaton, naplemente

2019-01-06T22:26:11+00:002019. január 6.|hallgatói meglátások| Comments