Klímaváltozás és a növények

Nagyjából egy hónappal ezelőtt a Növényvédelmi Kutatóintézet udvarán sétálva arra lettem figyelmes, hogy az utat szegélyező vadgesztenyefák virágzásnak indultak. Október közepén. Mostanra már az apró terméskezdemények is megjelentek rajtuk, látszólag eszük ágában sincs téli nyugalomra készülni. De miért is lenne, amikor idén ősszel sorra dőlnek meg a melegrekordok és sokan még mindig pólóban járkálnak az utcán…

Balogh Eszter kertészmérnök írása


A növények – érzékszervek híján – különböző receptorok segítségével érzékelik környezetük változásait, melyek aztán speciális jelmolekulákon keresztül továbbítják az információt a szervezetükön belül. Ennek megfelelően képesek kialakítani válaszreakcióikat és alkalmazkodni például az évszakok váltakozásához is. A mérsékelt övi növényfajokban genetikailag rögzített tulajdonság a téli nyugalmi állapot, melynek során fejlődésük leáll, anyagcseréjük minimális szintre csökken, épp csak annyira, amennyi a létfenntartáshoz szükséges. Ez a takarékos „üzemmód” teszi lehetővé, hogy átvészeljék a számukra kedvezőtlen, hideg évszakot. Ősszel a fényviszonyok változása (rövidülő nappalok) és a hőmérséklet csökkenése indítja be azokat a folyamatokat, melyek előkészítik a téli nyugalmat.

2018. október 15.

Magyarország átlaghőmérséklete az elmúlt száz évben 0,8°C-al növekedett. A felmelegedés mértéke nem volt egyenletes, az utóbbi négy évtizedben jelentősen felgyorsult, emellett egyre gyakoribbá váltak az extrém hőmérséklet-ingadozások is, amit mi magunk is tapasztalhattunk (gondoljunk csak az emlékezetes 2013-as márciusi hóviharra). A növények bizonyos mértékig képesek alkalmazkodni, ám az ilyen gyors változásokat nem képesek lekövetni. A fenti példa is mutatja, hogy éves növekedési ritmusukat igencsak megborítja, összezavarja egy-egy ilyen szokatlan időjárási körülmény.

2018. november 13.

Miért probléma ez?

A Föld élőlényei kapcsolatban állnak egymással, életközösségeket alkotnak. A növények a napfény energiájának segítségével, víz és szén-dioxid felhasználásával felépítik saját szervezetüket (ez a folyamat a fotoszintézis). Egyúttal összetett szerves anyagokat is biztosítanak egy csomó másik élőlény számára, alapvető táplálékforrásnak tekinthetők. Vagyis az életközösségek fő termelői a növények. Emellett a fotoszintézis “melléktermékeként” oxigén is keletkezik, az a légköri oxigén, ami a földi élet számára – így az emberek számára is – nélkülözhetetlen az életben maradáshoz.

Emberi szemmel a növényekre elsősorban mint élelemforrásra tekintünk. A modern termesztés-technológiáknak köszönhetően már üvegházakban, mesterségesen szabályozható körülmények között is képesek vagyunk zöldségféléket termelni. A szabadföldön termesztett fajok – pl. gabonafélék, gyümölcsfák, takarmánynövények esetében azonban nem nagyon van ráhatásunk a csapadék-, fény- és hőmérsékleti viszonyok alakulására.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban olvasni különböző fórumokon a klímaváltozásról. A legtöbb ilyen forrás pedig igencsak riasztó forgatókönyvet fest elénk. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) legújabb, 2018-as jelentése felvázolja, milyen következményekkel járna a Föld átlaghőmérsékletének 1,5°C-al történő növekedése.

A növényekre mindenképpen kedvezőtlen hatással van az éghajlat ilyen léptékű változása. Az őszi melegben ismét virágzó, vagy akár termést hozó fák ezzel elhasználják azokat a tartalékokat, melyekre normál esetben az áttelelés során, illetve tavasszal, a növekedés újbóli megindulásakor lenne szükségük. Hasonló, visszatérő veszélyt rejt az enyhe téli időjárás után hirtelen bekövetkező lehűlés, ami miatt a már fejlődésnek indult virágrügyek és hajtások károsodnak. Ez nem csak a gyümölcsgazdák számra jelent problémát, hanem a növény számára is, hiszen így nem tud termést hozni, szaporodni. Könnyen eljuthatunk oda, hogy a mindenki számára ismert és napi szinten fogyasztott élelmiszerek alapvető hozzávalóit sokkal kisebb hatékonysággal, vagy egyáltalán nem leszünk képesek megtermelni. Ennek kockázatát tovább növeli, hogy a termesztett növényfajok köre igencsak beszűkült (nagyjából háromezer növényfaj lenne fogyasztható, ebből kb. kétszázat termesztünk, melyből húsz faj adja az emberiség növényi táplálékának 80%-át) és egy növényfajon belül is egyre kevesebb fajtát használunk.

Ez a hozzáállás a világ élelmezést igencsak sebezhetővé teszi. A felmelegedés hatására több új kártevő faj megjelent hazánkban is, melyek korábban nem, vagy legfeljebb az üvegházakban voltak képesek áttelelni, az ellenük való védekezés is új kihívást jelent a termesztőknek.

A világon rengeteg kutató foglalkozik azzal, hogy feltérképezze a növények életműködésének minden egyes apró részletét, többek között azt is, milyen folyamatok határozzák meg alkalmazkodóképességüket. A növénynemesítők folyamatosan dolgoznak olyan fajták előállításán, melyek a szélsőséges időjárással, szárazsággal, faggyal szemben ellenállóak. Azonban az ő eszköztáruk is véges, ráadásul a klímaváltozás nagyobb ütemben zajlik, mint ahogy a növények (vagy akár mi magunk) alkalmazkodni tudnának hozzá.

Ne feledkezzünk meg a természetes életközösségekről sem, melynek az ember is része – még ha ez nem is teljesen nyilvánvaló mindannyiunk számára. A biodiverzivtás avagy biológiai sokféleség az élőlények minden öröklött, DNS-szintű változatosságát jelenti, ebbe beletartoznak az ökoszisztémák közötti különbségek, az őket alkotó fajok és az egyes fajokon belüli genetikai változatosság is. Minél sokszínűbb egy életközösség, annál stabilabb, annál inkább képes alkalmazkodni a környezet változásaihoz. A biológiai sokféleség tulajdonképpen feltétele az adott faj vagy életközösség fennmaradásának. Azt gondolnánk, egy-egy faj eltűnése még nem jelent akkora gondot, hiszen a Föld történetében több nagy kihalási hullám is bekövetkezett. Ez az utóbbi pár száz évben azonban az emberi tevékenység miatt egyre gyorsabban történik. A Földön élő, mintegy háromszázezer növényfaj egyharmada veszélyeztetett a klímaváltozás és az élőhelyek eltűnése miatt.

És mit tehetünk?

Ha körbenézünk akár csak a közvetlen környezetünkben, nap mint nap szembesülhetünk vele, hogy az embernek igencsak nehezére esik megtalálnia az egyensúlyt a természettel. Szeretjük életterünket úgy kialakítani, hogy az nekünk minél komfortosabb legyen, minél inkább kiszolgálja az igényeinket. Amióta növénytermesztésre adtuk a fejünket (úgy nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt) arra törekszünk, hogy magunkat minél nagyobb biztonsággal és hatékonysággal el tudjuk látni élelemmel. Ez a mezőgazdasági technológiák fejlődésének köszönhetően ma már – a fejlett országokban legalábbis – óramű pontossággal kivitelezhető. Mindeközben valahogy szem elől tévesztettük, hogy mi is részei vagyunk a rendszernek, hosszú ideig nem foglalkoztunk azzal, hogy mezőgazdasági és ipari tevékenységünk hogyan hat a környezetünkre, milyen következményei lehetnek a többi élőlényre, vagy akár saját magunkra nézve.

Az emberiségnek a természetet és az éghajlatot is átalakító tevékenysége nem most kezdődött. Az egyensúly felborult és azt visszaállítani – a mostani elképzelések szerint – ugyancsak hosszú folyamat, amihez nem elég alkalmanként észbe kapni, amikor éppen szembejön egy-egy figyelemfelhívó cikk a sarkvidéki jégtakaró olvadásáról, vagy néhány sokkoló kép a kaliforniai tűzvészről. Magamon is megfigyeltem már, hogy ami ilyenkor elindul, az egy reakció, egy indulat, ami rövid ideig tart, és nagyjából arra elég, hogy az ember elszomorodjon/pánikoljon egy sort, esetleg megossza az ismerőseivel a posztot, vagy a következő bevásárlásnál ne vegyen nylon-táskát a kasszánál. Ezekre mondhatjuk, hogy “sok kicsi sokra megy” és az apró tettek is számítanak, ami persze igaz, de nem biztos, hogy elegendő.

A manapság divatos „fenntartható fejlődés” fogalma csupán a nyolcvanas évek elején jelent meg először nemzetközi szinten. Azóta elkezdtük felmérni a következményeket, listákat vezetünk a kihalt és veszélyeztetett fajokról, egyezményeket írunk alá a károsanyag-kibocsátás csökkentéséről, kampányolunk az újrahasznosítás és a megújuló energiaforrások használata mellett. Vannak már olyan tetteink, amikben ott van a változtatásra való igény.

Valamiért azonban ez mégsem elég.

Sokkal inkább az a kérdés, hogy ez a fajta odafigyelés egyéni szinten mennyire folyamatos, mennyire vagyok nap mint nap tudatában annak, hogy a saját tetteim hatnak a környezetemre és hogyan hatnak rá. És itt nem csak az anyatermészetre gondolok, hanem az embertársaimra is.

Azt gondolom, már azzal változtathatok, hogyha a saját életemben keresem az összefüggéseket, és nem csak automatikusan, napról napra, élek. Ehhez megfigyelhetem akár a testem működését, vagy azt, hogy milyen gondolatok határoznak meg, milyen visszatérő helyzetek adódnak a hétköznapokban, amikkel nehezen birkózom meg. Ha magamat elkezdem ily módon figyelni, azzal már tágíthatom a fókuszt, és egy idő után egyre több minden jut be arról, mi vesz körül, így akár a bolygó állapotáról is. Akkor pedig keresni fogom a lehetőséget, hogy változtassak és nem csak alkalmanként figyelek arra, hogy lekapcsoltam-e a villanyt abban a helyiségben, amit nem használok, vagy hogy vásárláskor van-e nálam textilszatyor, hanem folyamatosan.

Nekem mi közöm mindehhez?

Tíz éve kezdtem el az egyetemet, azóta barátkozom a növényekkel és tanulmányozom őket kívül-belül. Kertészmérnökként elkezdtem belelátni abba, hogyan is működik a mai “modern” mezőgazdaság, kutatóként pedig abba, hogy ehhez milyen hátteret tud biztosítani a tudomány. Ez idő alatt megláttam néhány összefüggést, amit meg akartam osztani, mert szakemberként látom a felelősségemet abban, hogy ezek az információk eljussanak másokhoz is.

Azt látom, hogy az élő környezetünk megóvása a legtöbbünknek nagy és látványos erőfeszítéseket jelent. Pedig első lépésként inkább saját magunkat kellene megérteni, ami által változhat a gondolkodásunk, az egymáshoz és a környezetünkhöz való viszonyunk. Ez pedig a tettekben is megmutatkozik.

Nem véletlenül hívjuk a Földet “Élő Bolygónak”, hiszen – jelenlegi tudásunk szerint a világban egyedüliként – élőlények sokaságának ad otthont, amibe az emberiség is beletartozik. Felelősséggel tartozunk azért, hogy miként alakítjuk át és ezzel hogyan hatunk rá és a többi lakójára.

2018-11-19T02:44:36+00:002018. november 19.|tudomány| Comments