A döntés hosszú pillanata

Mit jelent dönteni? Meg tudjuk-e határozni a döntés mozzanatát? Hogyan működik? És mire jó az nekünk, ha válaszokat találunk ezekre a kérdésekre?

Zakariás László véleménye


A polc előtt állok a boltban és azon tűnődöm, melyik poharas joghurtot tegyem be a kosaramba a sok közül – végül az egyiket leveszem. Szabad estém van és lefuttatok magamban több lehetőséget, mivel is üthetném el az időm – aztán elmegyek moziba. Munkahelyet keresek, végignézem több cég ajánlatát, gondolkodom, mérlegelek – majd az egyiknek elküldöm az önéletrajzomat.

Az egyik pillanatban ott van előttem több lehetőség, a következőben pedig a több lehetőség közül az egyiket megvalósítom. A két mozzanatot köti össze a döntés. A döntés, ami tőlünk függ, amit mi csinálunk és ami egy pillanat. Legalábbis ez az, ahogy a legtöbben gondolni szoktunk rá.

Ez eddig egészen egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, bár arra a kérdésre, hogy micsoda maga a döntés, nem ad választ, legfeljebb arra, hogy hová helyezzük azt el. Egy mozzanat két mozzanat között.

A filozófia – természeténél fogva – elég behatóan foglalkozik a témával. Arisztotelész többek közt azt vizsgálta, hogy miből fakad a döntés. Platóntól Descartesig és még tovább rengetegen kutatták és kutatják azt, hogy mi a jó, a helyes, az igazságos döntés. És például számos gondolkodó foglalkozott azzal, hogy a döntéseink vajon tőlünk függnek-e, vagy inkább előre determináltak – vagyis hogy létezik-e szabad akarat vagy sem. Arisztotelész és Kant inkább úgy gondolta, hogy szabad akaratukból vizsgálják ezt a témát, Hume és Schopenhauer pedig jellemzően úgy gondolta, hogy nem szabad akaratukból. 

Azonban a filozófusok többnyire kész fogalomként tekintenek a döntésre, olyan fogalomként, amit nem szükséges közelebbről meghatározni.

Kíséreljük meg a lehetetlent…

…és próbáljuk meg meghatározni a döntés fogalmát. Mit veszíthetünk? És ha már belekezdünk, ne csak azért tegyük, hogy meglegyen, hanem azért is, mert ha megértjük, hogy az micsoda, talán máshogy tekintünk a mindennapi döntéseinkre is.

Úgyhogy egy kicsit bonyolítsunk a dolgon, csak hogy a végén érthetővé váljon és összefüggésbe kerüljön más fogalmainkkal – és esetleg meglássuk a gyakorlati hasznát.

Ahogyan emberként a valóságra hatunk, és ahogyan az hat ránk, azt le tudjuk írni egyfajta körkörös folyamatként. Nagyjából mindegy, honnan kezdjük el vizsgálni (döntés kérdése), úgyhogy kezdjük el az egyénen belül – mégiscsak az van hozzánk a legközelebb.

A fejünkben rengeteg, korábbi tapasztalásból származó gondolat, emlék, képzet kering. A gondolkodás az, amivel az ott tárolt és elérhető képzeteket rendezgetjük, és időről időre kiválasztunk közülük néhányat, hogy azokat elindítsuk a külvilág felé. Ami idáig történik, az kívülről nem látszik (legalábbis többnyire), ezek bennünk zajlanak. Az akarat az az erő, ami a benti, gondolkodással összerendezgetett képzeteket megindítja kifelé.

Amikor ez az akarat a valóságban megnyilvánul, azt szoktuk tettnek nevezni. Most tartunk ott, hogy a bent zajló dolgok hatással vannak a “kinti” külvilágra. Is.

A tett minden esetben változást hoz létre a valóságban. Bizonyos dolgok (mondjuk: információk) megváltoznak, máshová kerülnek, arrébb mennek, létrejönnek, meglöknek másik dolgokat és azok további változást hoznak létre más dolgokban és így tovább. Ezt hívjuk következménynek.

A következményről érdemes tudni, hogy minden tettnek van ilyenje, még akkor is, ha nem tudunk róla vagy nem veszünk róla tudomást. Ha viszont akarjuk, a tettünk kiváltotta változást, azaz a következményt megfigyelhetjük, az abból származó új információt pedig a tapasztalás útján meg tudjuk szerezni. Ekkor az történik, hogy a valóságban lévő (megváltozott) információkat megtapasztaljuk, azokról képzeteket hozunk létre, amelyek onnantól kezdve a fejünkben rendelkezésre állnak. Most tartunk annál a pontnál, ahol a “kinti” világ hatással van a “bentire”.

És hogy mihez tudjuk használni az új információkat? Ahhoz, hogy az akaratunk segítségével egy újabb kört indíthassunk meg – azzal, hogy gondolkodunk, akarunk, teszünk, tapasztalunk és így tovább.

Jó, de hol van ebben a döntés?

Ahogyan a köztudat vélekedik a döntéssel kapcsolatban, az nem más, mint valamiféle akció egy jól meghatározható helyzetben (döntéshelyzetben), amikor a lehetőségeink közül kiválasztunk egyet. A fentiekben leírt modellben ez annyit jelent, hogy amikor az akaratunkat elindítjuk a külvilág felé, hogy tettet hajtsunk végre, valahol ott történik ez az akció.

Ez viszont azt jelentené, hogy a fejünkben a képzeteket, gondolatainkat nem döntésből rendezgetjük, hanem azok csak úgy vannak és a gondolkodás magától megtörténik velünk.

Pedig, ha jobban belegondolunk(!), a gondolkodásunk sem véletlenszerű, és ugyan tényleg nagyon sok tényező van rá hatással – és gyakran tényleg elég automatikus is -, de tulajdonképpen mi döntjük el, mire gondolunk és mire nem. (Sőt, végső soron azt is mi döntjük el, hogy hagyjuk-e futni az automatizmusokat vagy a kezünkbe vesszük az irányítást. Ebből következik, hogy ha nem döntünk, az is egy döntés.)

Szóval a döntés egyfajta mozgatórugója a tetteinknek, ugyanakkor a gondolkodásunknak is. Azonban nem egy pillanatnyi, impulzus-szerű felvillanás csupán, amit egy pillanat alatt meghozhatunk és onnantól ki van pipálva. A fent leírt kör (gondolkodás-akarat-tett-tapasztalás-gondolkodás) folyamatában nem lehet egy-egy részt különválasztani a többitől, legfeljebb a modellezés kedvéért, hogy könnyebben érthető legyen a dolog.

Azonban mivel ez egy folyamat, ezért egyben történik. És ez a mozgás maga a döntés.

Mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy nem csak akkor döntünk, amikor egy nevesített döntési helyzet előtt állunk, hogy például melyik poharas joghurtot emeljük le a polcról vagy melyik munkahelyre küldjük be az önéletrajzunkat. Hanem az is a döntés része, amikor végigfuttatjuk az opciókat a fejünkben, hisz a gondolkodásunkat – elvileg – mi magunk irányítjuk. Az is, hogy megindítjuk-e az akaratunkkal kifelé azt, ami a fejünkben összeállt, és az is, hogy végigvisszük-e az akaratunkat a tettig és azt hogyan tesszük. Az is, hogy abból valóban tett lesz-e, és az is, hogy az a tett hogyan fog végbemenni. Az is, hogy a tetteink következményét megvizsgáljuk-e, az is, hogy mit, mennyit és hogyan tapasztalunk. És az is, hogy a megszerzett információkból hogyan csinálunk képzeteket a fejünkben és azokkal mit kezdünk mindezek után.

Vagyis folyamatosan döntünk. Úgy, ahogy folyamatosan gondolkodunk, folyamatosan teszünk és folyamatosan tapasztalunk is.

Szóval nem csak az a döntés, hogy melyik joghurtot vesszük le a polcról, de az is, hogy ha kiválasztottunk egyet, megmozdítjuk a kezünket, megfogjuk (és többnyire közben továbbra is gondolkodunk, hogy vajon tényleg jól választottunk-e, esetleg az utolsó pillanatban mégis a másikat választjuk), a döntés része, hogy belehelyezzük a kosárba, része az, hogy elvisszük magunkkal és az is, hogy otthon megesszük. Ezt szoktuk a döntés melletti kitartásnak nevezni. Továbbá az is része, hogy ha megtapasztaljuk tettünk következményét (vagyis megesszük azt amit megvásároltunk), abból mit és hogyan szűrünk le magunknak (csak annyit, hogy finom, vagy azt is, hogy finom de túl kevés, vagy azt, hogy ugyan finom, de igazából nem is ezt kívánta a szervezet, csak egy korábbi emlék alapján azt gondoltuk, hogy erre fáj a fogunk). Valamint az is a döntéshez tartozik, hogy ezzel az infóval mit kezdünk, eltároljuk-e legközelebbre vagy legyintünk rá és hagyjuk feloldódni a rengeteg eltárolt képzet tengerében.

Ezeket persze lehet különálló döntésekként is értelmezni, miért is ne, a könnyebb átláthatóságban mindenképpen segítség az ilyen szemlélet. De talán közelebb vagyunk az igazsághoz, ha nem bontjuk szakaszokra, hanem folyamatos döntésként tekintjük a gondolkodásunk, akaratunk, megnyilvánulásaink és tapasztalásaink folytonos mozgását.

Különösen azért, mert különböző(nek tekintett) döntési szálaink egymást is átfonják. Egy döntés az is, hogy boltba megyünk, nem moziba, amin belül  a joghurtválasztás egy másik szál, de miközben az árukínálatot nézegetjük, gondolkodhatunk épp a munkahelyváltáson, és lehet, hogy amit egy zene, amit a boltban sorban állás közben hallgatunk, segít úgy rendezni a gondolatainkat, hogy a következő este elhívjuk moziba a reménybeli új munkahelyünk HR-esét. Aminek a következménye lehet az is, hogy felvesznek. És lehet az is, hogy nem.

Innen nézve folyamatos döntés az egész életünk.


Forrás: Török-Szabó Balázs: A teoretika

2018-11-09T15:30:49+00:002018. november 9.|hallgatói meglátások| Comments